2015-ben három méretben érkezhet az iPhone 6S

Mivel páratlan év lesz a 2015-ös, az Apple csak a kisebbik S-es frissítést fogja eszközölni, a szeptemberben bemutatott új iPhone családon. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, legalábbis erre tudunk következtetni.

A hetekben kezd azonban elterjedni egy pletyka, amely szerint az iPhone 5, 5S és 5C képernyőméretében, azaz 4 hüvelykes képátlóval is érkezik majd egy modell jövőre. Ha minden igaz, a legkisebb modell az iPhone 5C-t válthatja és a piac alsó szegmensének szánja az Apple. A 4 hüvelykes iPhone 6S vagy iPhone 6S mini, ahogy többen hívni kezdik, valamivel olcsóbb komponensekből épül majd, és a nagyobb tesóknál kisebb teljesítményre lesz majd képes.

iphone6smini

forrás/ forbes

A dizájn azonban az új modellekével megegyező lesz, csupán kisebb. Páran úgy vélik, hogy egy iPhone 5S szintű eszközt kapunk majd, vékonyabb, kerekített házban. Az Apple esetében az olcsóság mostanában többször is feljött. Kezdve az új Mac mini és iMac eszközökkel, amik alapvetően a flották számára születte meg, és természetesen az iPhone 5C is az olcsó-műanyag jelzőket kapta meg.

Ha megkapja a jelenlegi dizájnt, a 16-64-128 GB-os háttértárakat az új eszköz, akkor véleményem szerint lesz rá kereslet. Főleg a női és a kisebb telefonokat kedvelő vásárlók körében. Mi a ti véleményetek? Fölösleges próbálkozás vagy hasznos kínálatbővítés lehet egy ilyen döntés?

Szavazzatok:

Legyen 4 hüvelykes iPhone 6S?
Igen, hasznos lehet a 3 képernyőméret, még kisebb teljesítménnyel is!
Igen, de csakis azonos hardverrel.
Ne legyen, megfelelő a jelenlegi két (4.7″ és 5.5″) méret.
Mindegy, úgysem választanám azt.
Other
Please Specify:

make a poll

forrás/ appleinsider

2696 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás