A Samsung megvásárolná a Siri mögött álló céget

A Wall Street Journal arról értesült, hogy az Apple virtuális asszisztensének is technológiát biztosító Nuance Communications hamarosan a Samsung tulajdonába kerülhet. Az üzlet jelenlegi állásáról egyelőre semmi konkrétat nem tudunk, a létezésén kívül. A Nuance egyébként az Apple mellett több gyártónak is szállít beszédfelismerő rendszereket, például a Samsungnak.

siri_nuance (2)

A hír hallatára természetesen ilyen főcímek jelentek meg: „A Samsung megvásárolja a Siri-t”. Nos, erről szó sincs. Ha a felvásárlás meg is valósul, az Apple biztos vagyok benne olyan szerződést kötött a céggel, ami biztosítani fogja Siri számára a háttérszolgáltatást. Azonban az is feltételezhető, hogy az Apple sem akarhatja ezután már sokáig a Nuance-t, mint partnert.

siri_nuance (1)

Sőt, az Apple állítólag már korábban megkezdte egy kisebb csapat összeállítását Bostonban, amely segítségével a Nuance-től való függést a jövőben csökkenthetik. Erre szükség is lesz, látva Siri fejlődését az iOS8-ban. A Shazam-os zenefelismerés továbbra is hibátlanul üzemel, a ’Hey Siri’ funkcióval egyetemben.

forrás/ wsj

838 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás