Az összes iPad generáció egymás mellett

Sajnos kevés olyan Apple rajongó van, aki megengedheti magának, hogy minden évben új iPad-et vásároljon. Az EverythingApplePro weboldalnál igen jól állhatnak, mivel egy friss videóban a 2010 óta megjelent 11 iPad, iPad mini és iPad Pro modellt hasonlítják össze.

ipad_osszehasonlítas2

A csodás látvány mellett érdekes megfigyelnünk, mennyit is változott vagy éppen nem változott az Apple táblagépeinek dizájnja. Természetesen a termékkategóriában túl sokat már nem lehet alkotni. A termékek hardvere azonban igencsak megváltozott az évek során, amit a videón is szépen nyomon követhetünk.

easy_update_large

ipad_osszehasonlítas

Ha már iPad-ekről van szó, elgondolkoztam, hogy jelenlegi iPad 3 készülékemet nem lenne-e ideje lecserélnem. Aztán hamar le is tettem róla, mivel arra a feladatokra, amelyekre én használom; leginkább internetezés, filmnézés vagy éppen Youtube a lassan 3 éves iPad-em is tökéletesen megfelel. Retina kijelzője, A5X chipje és az 1 GB RAM ezekre a feladatokra tökéletes, sőt mindezek mellett még üzemideje is tökéletes.

Pontosan ez az, amiért az Apple iPad eladásai évről évre csökkennek. Az első 3-4 generációval olyan szintre értek el, amely bőven megfelel a jelenlegi táblagép kritériumoknak is. Ha megfigyeljük az iPad mini családban már jobban el is húzták a frissítéseket, az eladások javára. Ezért indult aránylag gyenge hardverrel az első iPad mini. Az iPad Pro sokkal inkább a táblagép kategória továbbfejlesztése már, ugyanakkor eladásai valószínűleg nem fogják „kihúzni” az iPad termékcsaládot a bajból, mivel nagyon drágák és alapvetően kevés felhasználónak van szüksége ekkora teljesítményre.

4937 Total Views 8 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás