Elkezdődött az új A12-es iPhone processzor gyártása

Mark Gurman Bloomberg-ben megjelent cikke szerint a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Co) elkezdte az új iPhone processzorok tömeges gyártását.

A leírások szerint 7 nanométeres technológián alapuló A12-es chipek lesznek. A technológiai váltás elvileg megnöveli majd az A12-es processzor teljesítményét a mostani generációhoz képest, akár 40%-kal is. A lapkák a CLN7FF jelzésű eljárással készülnek, amely alapja a DUV (Deep Ultraviolet Litography) típusú levilágítás. Ennek előnye, hogy kompatibilis a már meglévő berendezésekkel, hátránya, hogy a többszörös mintázásnak köszönhetően drágább a tervezés és a gyártás is, több időbe kerül egy-egy lapka legyártása.

A jelenlegi 10 nm-es A11-es processzornál, ami az iPhone X-ben és társaiban található körülbelül 40%-kal kevesebb helyet fog foglalni és ennyivel kevesebb áramot is fogyaszt majd.

2018 második felére a TSMC talán képes lesz teljesíteni az első nagyobb megrendeléseket. Mivel az új iPhone generáció is ebben az időben fog befutni, reális esély van rá, hogy az Apple okostelefonja, pontosabban az A12-es processzora lesz az első piacra jutó, már az új, legmodernebb 7 nm-es eljárással készülő termék.

 

Forrás:

bloomberg.com

524 Total Views 2 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás