Érkezik az új, olcsó iPad

Tegnap az Apple chicago-i rendezvényén bemutatta az új 9.7 hüvelykes iPad készüléket, amely már támogatja az Apple Pencil használatát is. Ez a verzió igen kedvező áron lesz elérhető, csupán 299 dollár, mivel a fő célcsoport az iskolások lesznek.

A sajtó úgy nyilatkozott, hogy az Apple bemutatója nem igazán a hardverre fókuszált, sokkal inkább a szoftveres lehetőségeket és a használatot mutatták be az osztályteremben, ahol Tim Cook körbesétált és megbeszélést tartott az újságírókkal az újdonságról.

A hatodik generációs iPad továbbra is az első generációs iPad Air leszármazottja. Az új iPad mellett az Apple bejelentette, hogy a Classroom alkalmazás júniusban érkezik Mac-re, és felfedte az új “Schoolwork” applikációt, valamint az iWork frissítést iOS-en. A közeljövőben az iWork csomag mindhárom alkalmazása frissült Apple Pencil támogatással és előre fel lesz telepítve minden új iPad-re. A tanárok hamarosan egy Mac gépről is vezérelhetik majd a diákok iPad-jeit az Osztályterem alkalmazáson keresztül. Az alkalmazás béta verziója idén júniusban érkezik. Júniusban pedig érkezik a Schoolwork alkalmazás is, mely összegyűjti a ClassKit keretrendszert használó alkalmazásokat és segíti a tanárok munkáját.

Időközben az új táblagép ára is felkerült az Apple hivatalos oldalára: a 32 GB-os 9,7 hüvelykes iPad ára 116 990 Ft, a 128 GB-os modellé pedig 148 990 Ft: https://www.apple.com/hu/ipad-9.7/

 

Video:

 

Forrás:

theverge.com

553 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás