Exkluzív Apple Interjú a színfalak mögött

Az amerikai CBS egyik riportműsora, a ’60 minutes’ exkluzív anyagot készített az Apple-nél az elmúlt hónapokban. A szeptemberi termékbemutatókkal kezdték a forgatást és számos jelenleg fontos témát is körüljártak az Apple vezetőkkel.

A cég vezetői értekezletére, dizájnstúdiójába és még a Campus 2 építkezésre is bejutottak. Beszélgettek természetesen Tim Cook vezérigazgatóval, Jony Ive sőt még Angela Ahrendts, a kereskedelmi igazgató is megszólalt. A témák is igen sokszínűek voltak; a titkosításokról, a terrorizmusról, dizájnról és természetesen Steve Jobs-ról is szó esett.

appleparttwo

Tim alapvetően az Apple-t ért vádakról nyilatkozott. Szerinte az Apple jelenlegi eljárása miszerint a felhasználók eszközeinek személyes adatait tikosítják és nincs semmilyen mód a hatóságok számára sem az eszközhöz hozzáférni a legjobb megoldás. Amennyiben ilyen esetekre rést hagynának „a pajzson, az ott lenne a rossz- és a jófiúknak egyaránt.”

Arról, hogy mi a véleménye a jelenlegi adózási rendszerről az Egyesült Államokban azt mondta, hogy a rendszert az ipari gazdaságra és nem a digitális világ gazdaságára alakították ki, így az lényegében nagyon elavult. Az Apple rengeteg pénzt tart külföldön, amelyeket elmondása alapján azért nem visz haza, mert az 40%-ba kerülne neki, amely nem fair. Ugyanakkor leszögezte, hogy az Apple minden egyes adódollárt befizet, amivel tartozik, olyannyira, hogy Ők a legnagyobb adófizetők az országban, sőt amennyiben fejlődik a tax-code szívesen hazavinnék a tőkét.

fullsizerender-8

Tim Cook megszólalt az Apple kínai munkakörülményeit érintő problémákról is, amelyeken a cég folyamatosan dolgozik. Arra a kérdésre, hogy miért Kínában gyártatnak, meglepő választ adott. Azt felelte, hogy nem a bérek, hanem az ott kialakult gazdaságai gondolkodás és szakképzett munkaerő a legcsábítóbb, amely Amerikában már nem elérhető.

Steve-ről is esett szó, akiről Cook elmondta, hogy sosem találkozott még olyan emberrel, mint Ő volt. „Az Apple pedig még mindig Jobs cége, és az is marad. A jó továbbra sem elég, a jónál még most is jobb kell, “elképesztően jó”, ahogy azt Steve szokta volt mondani.

Jony Ive dizájnstúdiójában letakart asztalok mellett beszélgettek arról, hogy Ive nem szereti, ha emberek ott vannak. Megtudhattuk, hogy az iPhone 6 és 6 Plus készítése közben 10 méretben is elkészítették az eszközöket, ezekből választották ki a két piacra került méretet.

apple7

Ive elmondta, hogy a tökéletes fogás, kinézet és összhang eléréséhez muszáj modelleket és prototípusokat építeniük. Az iPhone kamerákról is beszéltek egy kis ideig, amelyről megtudhattuk, hogy 200-nál is több alkatrész található az apró kis szenzorban.

A cupertinoi campus közelében egy kisebb Apple ingatlanban egy Apple Store dizájnstúdiót is megnéztek, ahol a jelenlegi 469 bolt jövőjét modellezik folyamatosan hétről hétre. Angela Ahrends volt az interjúalany, a mások számára megközelíthetetlen modellezett boltban.

apple11

Az interjút egy a Campus 2 építkezésére történő kiruccanással zárták, ahol a kisebb város nagyságú beruházást is megtekintették. Nagyjából 3500 munkás dolgozik nap, mint nap az Apple eddigi legnagyobb, kb.: 5 milliárd dolláros projektjén. A videón az első óriási ívelt üveglap behelyezését is végignézhették, Jony Ive társaságában, akitől megtudtuk, hogy az irodája a legfelső szinten lesz.

apple21

A teljes interjú két részben nézhetitek meg, sajnos a CBS Flash-t használ, így iOS-en nem lehet megnézni.

Első rész:

Második rész:

Kisebb, rövid videókat is készítettek, ezeket a CBS weboldalán nézhetitek meg.

1395 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás