Nézzük miket tartalmaz az iOS 11 második béta verziója!

Alig pár héttel a WWDC idei konferencia után az Apple elérhetővé tette az iOS 11, a watchOS 4, a tvOS 11 és a macOS High Sierra második fejlesztői bétáit is. Nagyon gyors ütemben haladnak.

Az iOS 11 Beta 2 verzióban az Apple javította a tesztelő fejlesztők által bejelentett hibákat. Ezenfelül újdonságokkal is szolgál. Ilyenek például:

  • A Vezérlőközpontban már látható az AirPlay eszköz a médialejátszás közben, amin a lejátszás történik épp, és az is, hogy mi volt a legutóbb lejátszó applikáció vagy tartalomtípus.
  • Fejlesztették a drag and drop funkciót, például a Fotók az alkalmazáson belül egyik albumból másikba is át lehet húzni egy-egy képet.
  • A Do not disturb vezetés közbeni funkcióhoz most még nem kell CarPlay, és már vannak beállítási lehetőségeink: most már kiválaszthatjuk, hogy manuálisan vagy automatikusan kapcsoljon be ez a funkció, utóbbi esetben például a mozgásunk alapján, vagy ha a készülék az autó Bluetooth-rendszeréhez kapcsolódik. Továbbá beállíthatjuk, hogy a készülék automatikus választ küldjön a kiválasztott csoport, például a kedvencek tagjainak, és a válasz szövegét is szerkeszthetjük. Ha pedig valami nagyon fontos, akkor a funkció megkerülhető ilyenkor számukra a “sürgős” üzenet visszaküldésével.
  • Az Értesítési központ új animációt kapott.

További újdonságokat tekinthettek meg az alábbi videókban, ahol az iOS 11 Beta 2 fejlesztéseit mutatják be részletesen.

Video:


 

 

Forrás:

appleinsider.com/

bgr.com/

9to5mac.com/

idownloadblog.com/

macrumors.com/

iphonehacks.com/

youtube.com/

 

 

865 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás