2015-ben három méretben érkezhet az iPhone 6S

Mivel páratlan év lesz a 2015-ös, az Apple csak a kisebbik S-es frissítést fogja eszközölni, a szeptemberben bemutatott új iPhone családon. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, legalábbis erre tudunk következtetni.

A hetekben kezd azonban elterjedni egy pletyka, amely szerint az iPhone 5, 5S és 5C képernyőméretében, azaz 4 hüvelykes képátlóval is érkezik majd egy modell jövőre. Ha minden igaz, a legkisebb modell az iPhone 5C-t válthatja és a piac alsó szegmensének szánja az Apple. A 4 hüvelykes iPhone 6S vagy iPhone 6S mini, ahogy többen hívni kezdik, valamivel olcsóbb komponensekből épül majd, és a nagyobb tesóknál kisebb teljesítményre lesz majd képes.

iphone6smini

forrás/ forbes

A dizájn azonban az új modellekével megegyező lesz, csupán kisebb. Páran úgy vélik, hogy egy iPhone 5S szintű eszközt kapunk majd, vékonyabb, kerekített házban. Az Apple esetében az olcsóság mostanában többször is feljött. Kezdve az új Mac mini és iMac eszközökkel, amik alapvetően a flották számára születte meg, és természetesen az iPhone 5C is az olcsó-műanyag jelzőket kapta meg.

Ha megkapja a jelenlegi dizájnt, a 16-64-128 GB-os háttértárakat az új eszköz, akkor véleményem szerint lesz rá kereslet. Főleg a női és a kisebb telefonokat kedvelő vásárlók körében. Mi a ti véleményetek? Fölösleges próbálkozás vagy hasznos kínálatbővítés lehet egy ilyen döntés?

Szavazzatok:

Legyen 4 hüvelykes iPhone 6S?
Igen, hasznos lehet a 3 képernyőméret, még kisebb teljesítménnyel is!
Igen, de csakis azonos hardverrel.
Ne legyen, megfelelő a jelenlegi két (4.7″ és 5.5″) méret.
Mindegy, úgysem választanám azt.
Other
Please Specify:

make a poll

forrás/ appleinsider

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

iPhone modellek piaci részesedése

Egy új elemzés az egyes iPhone modellek jelenlegi piaci részesedését vizsgálja. A mára viszonylag már megszokottnak mondható eladási statisztikák között, szerintem szinte felüdítő, a már eladott és az emberek zsebeiben lapuló telefonokról olvasni.

A statisztika igen friss, hiszen egészen 2014 márciusáig ábrázolja az aktív telefonokat. Ekkor sorrendben az iPhone 5, az iPhone 4S, az iPhone 5S, az iPhone 4 és végül az iPhone 5C alkotta az aktív iPhone-ok majdnem 99%-át.

stat

A grafikon a használatban lévő modellek megoszlását heti rendszerességgel ábrázolja. Ebből kifolyólag pontosan meg lehet figyelni, hogy az iPhone 5S, de még az iPhone 5C aránya is emelkedik, míg a három régebbi modell, csaknem azonos ütemben csökken. A színes iPhone 5C gyengélkedése itt is egyértelműen megállapítható, részesedése mindösszesen 6.34%.

iphone family

A leggyorsabban növekedést az iPhone 5S-nél láthatjuk, hiszen a december 30. óta, minden héten 0.5%-os növekedést könyvelhet el magának, az Apple jelenlegi legújabb és legdrágább telefonja.

forrás/ appleinsider

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

2014-ben visszatérhet az iPad 4 és jöhet az iPad Air 2

A KGI Securities elemzője, Ming-Chi-Kuo már igen elismert személy a szakmában, hiszen jelentései meglepően pontosak, ami az Apple érkező termékeit illeti. Ha valakinek a szavára lehet adni a témában az Kuo.

iPad family

A 2014-re várható iPad modelleket éppen a hét elején jósolta meg. Elsősorban Ő is megállapította, hogy a mára már igencsak réginek számító iPad 2 forgalmazása az idei év első negyedévében befejeződik. Kuo hozzáteszi, hogy az iPad 2 ár-teljesítmény viszonylatban kiváló eszköz, az oktatásban való felhasználásra. Így lehet, hogy csak oktatási célból iskolák számára még elérhető maradhat az iPad 2.

Az iPad 2 kiesése után, Kuo az iPad 4 újraélesztését gondolja igen valószínűnek. Ahogy az Apple visszahozta az iPhone 4-et, úgy térhet vissza az utolsó klasszikus 9.7 hüvelykes iPad is. A Retina kijelzővel, az A6X chippel és a Lightning csatlakozóval ez az eszköz még abszolút naprakész, még az iPad Air-hez hasonlítva is.

ipad pro

Az iPad Air frissített verzióját, valószínű, hogy a harmadik negyedévben fogdoshatjuk meg. Az iPad Air már az Apple következő generációs, A8 chipjét kaphatja. Az iPhone 5S-ből ismert Touch ID, szintén a táblagépre vándorolhat. Amennyiben a harmadik negyedéves megjelenés helyes, az azt jelenti, hogy az idei iPad start korábban lesz, mint október-november, amikor a 2013-as modellek megjelentek.

Az iPad mini harmadik generációjával idén még valószínű az Apple nem készül, hiszen a tavalyi 2. generációs iPad mini teljesen naprakész eszköz, ami egy az egyben az iPad Air hardverét kapta meg. A 8 hüvelykes kategóriában még igen erős eszköznek számít. Így a frissítés nem sürgős az Apple számára, egyébként is több nagy dobás van a cég tarsolyában idénre (az iPad mini-re lehet, nem marad idő/erő).

ipad-macbook-air

A nagyobb iPad fejlesztését is szintén más eszközök késleltetik. Az új iPhone, és még inkább az iWatch szoftverének készítése mellett az Apple 13 hüvelykes táblagépére szintén kevés idő juthat. A nagyobb kijelzőből adódó szoftveres változtatások miatt valószínű, hogy az óriás iPad-et csak 2014 után foghatjuk kezünkbe. Ez ellentmond egy korábbi jelentésnek.

ipadairmini2 (5)

2012 és 2013 után, tehát úgy látszik csupán egy iPad frissülhet idén. Az iPad 2 iPad 4-re történő leváltása abszolút pozitívum, az igen népszerű iPad Air turbósítása szintén. A retina kijelzős iPad mini pedig úgy látszik, annyira el lett találva, hogy 2014-ben az Apple hozzá sem kíván nyúlni. Ezzel is egyet tudunk érteni, tényleg hibátlan termék.

forrás/ 9to5mac

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Újra gyártásban az iPhone 4

Egy új jelentés szerint, az Apple újra gyártani kezdte az iPhone 4 8GB-os modelljét. Az eszköz állítólag csak Inda, Indonézia és Brazília számára készül. Ezek a piacok ugyanis igen fogékonyak az olcsóbb termékekre.

apple_india

A gyártás újraindulását, egyébként az kereskedőkhöz érkező új eszközök jelzik. Az új készletek a hírek szerint, 2013 végén (december) készültek, de állítólag januári szállítmányok is hamarosan érkeznek. A gyártás első szakaszában 50-60 ezer eszköz készülhet el India számára. A 8GB-os iPhone 4 itt 250 dollár alatt maradhat, ami alacsonyabb a vártnál.

Nagy piacokról beszélünk tehát, amiken nagy a kereslet az olcsóbb eszközökre, így az Apple is alkalmazkodik, hozza őket. A 2010-ben bemutatott eszköz újraélesztéséről már korábban is írtunk, olvassátok: http://iosblog.hu/?p=7052 

forrás/ appleinsider

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Az iPhone-okat használják a legtöbben

A különböző statisztikák általában csak a készülék felhasználóhoz való elkerülését mutatják. Ezek legtöbbször az eszközök európai, globális vagy amerikai piacon való szereplését jellemzik, és leginkább a gyártóknak szólnak. Csak darabszámokat, milliárdokat láthatunk, az eszköz további sorsáról azonban semmit nem tudunk meg.

Azok a statisztikák, amelyek az egyes felhasználók szokásait és egy adott készülék használatát jellemzik a sajtó és a vásárlók számára fontosabb információkat adnak. Alapvetően az emberek felhasználói szokásai, ha a mai okostelefonokat nézzük viszonylag azonosak. Mindannyiunk böngészik, hallgat zenét, túrja a közösségi oldalakat és persze egy kis játék is belefér. Ezek azt gondolom az olvasó számára is ismerős feladatok, amelyeket nagy valószínűséggel már ma is elvégzett telefonján. Ezekre minden mai okostelefon képes, azonban a felhasználói élmény nem azonos.

A felhasználó elvárja egy okostelefontól, hogy hibátlanul működjön a nap minden órájában. Éppen ezért gondolom azt, hogy a következő statisztika tartalmazza az egyes készülékek piacon ténylegesen betöltött szerepét:

actix_garaf (2)

Az Actix adataiból a CNET állította össze a grafikont, amely azt mutatja, hogy a megfigyelt órák során hány felhasználó használta az adott telefont. A használat jelen esetben a készülék és a hálózat közti adatcserét jelenti (sms, telefonálás, böngészés). A megfigyeléseket Európában és Észak-Amerikában a 2013-as év során minden nap elvégezték. Ezek alapján az iPhone 4S, az iPhone 5 és az iPhone 4 vezeti a sort kiemelkedően.

Az adott órák során átlagosan lényegesen több felhasználó használta az Apple készülékeit, mint a többi gyártó eszközeit. Az Actix megfigyeléseire igen forgalmas időszakokat és helyszíneket választott, a periódusok során pedig mindig ugyanazt az időszakot figyelték. Az iPhone 5S és az iPhone 5C nem fért rá a diagramra, mivel az éves átlagukat igen lehúzta, hogy az év vége felé jelentek csak meg.

A következtetést mindannyian levonhatjuk. Az adatok szerint az iPhone-t használók töltenek legtöbb időt a tényleges használattal. A használat során, óránként elhasznált adatforgalmat is az iPhone-osok szállították. Ezúttal iPhone 5, 4S és 4 a sorrend.

actix_garaf (1)

A tanulság tehát, a megvásárolt eszközök száma nem egyenlő az elégedett, a terméket használó vásárlók számával.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+