Elsöprő eredmények az Apple háza táján

Tegnap közölte az Apple, szokásos pénzügyi konferenciahívásán keresztül, a cég első negyedéves eredményeit. Ezt a negyedévet több nagy esemény is kiemeli a korábbiak sorából, íme a legfontosabb, mindenki számára megjegyzendő tények:

  • A negyedév bevétele: 74,6 milliárd USD

  • Eszközök: 74,4 millió db iPhone, 21,4 millió iPad és 5,5 millió Mac

  • Óránként 34 ezer+ db iPhone-t adott el az Apple

  • A cég bevételének 69%-át az iPhone-ok szolgáltatják

  • Az Apple Store bevételek 41%-al emelkedtek

  • Az Apple Kínai forgalma 16.1 milliárd dollár, amely 157%-os növekedést jelent

  • Novemberben az Apple eladta egymilliárdodik iOS eszközt (iPhone 6S 64 GB)

  • Lassan 20 bolt Kínában, 2016 közepére 40

  • 25 millió Apple TV-t adtak el eddig

  • 30 autómárka szállít modelleket CarPlay-jel 2015-ben

  • 750 bank szerződött már le az Apple Pay szolgáltatásra

Odarakta magát az Apple, és megmutatta mire is képes. Zárásképpen érdemes megemlítenem a cég készpénzállományát, amely szerény 178 milliárd dollár.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

90%-on az iOS7

Az Apple ma bejelentette, hogy eszközeinek 90%-a futtatja a cég, jelenlegi legújabb operációs rendszerét. A mérést a hat éves AppStore felhasználói statisztikája alapján végezték, júliusban.

stat

Gondolom, nem kell magyarázni, hogy ez mekkora eredmény. Külön dicséretre méltó, hogy az Apple nem régi és eladott, de használaton kívüli eszközökkel dicsekszik, hanem olyanokkal, amelyeket a felhasználók aktívan használnak. Piros pont.

Az iOS8-nak nehéz dolga lesz ezt felülszárnyalni, főleg az iPhone 4 támogatása nélkül. Utóbbi ugyanis iOS7 alatt elég jól fut, így sok felhasználó megtarthatja ezt az eszközt. Érkezik, azonban a nagyképernyős iPhone 6, ami átírja az egészet.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Apple eredmények a második negyedévben

Mint az már megszokhattuk, az Apple újra közzétette pénzügyi eredményeit és termékeladásait az előző negyedévből (2014 Q2). A cupertinoiak számára ez a január-február-márciusi negyedévet jelenti.

A következő összegek után zárójelben láthatók az előző évi eredményekhez viszonyított változás:

Bevétel: $45.6 milliárd (+5%)

iPhone: 43.7 millió (+17%)

iPad: 16.3 millió (-16%)

iPod: 2.7 millió (-52%)

Mac: 4.1 millió (+3%)

A száraz számok mellé az Apple természetesen jó érzékkel fűzött olyan adatokat is, amelyek az elsőre gyengének tűnő eredményeket kicsit feledtetik.

–          ez volt az eddigi legerősebb, nem karácsonyi negyedév

–          brazil és török bolt nyitása, így már 15 országban van Apple Store

–          az iTunes fiókok száma már csaknem 800 millió

–          soha nem volt még ekkora az új Mac OS X-et futtató Mac-ek aránya

–          55%-os részesedés Japán okostelefon-piacán

–          70 milliárd letöltött alkalmazás

–          a negyedévet 150.6 milliárd dollár kápéval zárták :O

Röviden az iPad és az iPod eladások csökkenéséről szeretnék szólni. Az iPod minden szempontból egyszerűbb, hiszen egyszerűen a felhasználói szokások változása miatt a termék kereslete egyszerűen megszűnik, naná, hogy nem adnak el belőle sokat.

Ha az iPad-et nézzük, ott több oka is van a visszaesésnek. Alapvetően a termék jellegéből kifolyólag lényegesen lassabban cserélik le az emberek az iPad-eket. A jelenlegi modellek és a két évvel ezelőtti iPad 3 ugyanazt a rendszert futtatják, ugyanazon a kijelzőn, teljesen gyorsan és megbízhatóan. Mindenki döntse el azt, hogy ez az iPad 3 erénye, vagy az iPad Air hibája. Újítás, méghozzá valami lényeges kell az Apple-től, hogy az új iPad modellek, az elődök sikerességét elérjék. Nem mellékesen mindkét jelenlegi iPad modell már novemberben megjelent, így a nagy eladások nem január után realizálódtak, hanem hamarabb. Az iPhone továbbra is szépen fog, annak ellenére, hogy az 5S és az 5C is már betöltötte a fél éves kort.

A negyedév legjelentősebb eredménye az Apple számára, hogy tudta növelni a profitot. Ez talán a legfontosabb. Nem mellékesen a bejelentésre az Apple részvények, eléggé nagyot ugrottak:

IMG_1421

Az Apple korábbi, Q1-es eredményeiről készült bejegyzésünk: katt ide!

Hivatalos, Apple sajtóanyag: itt!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Hivatalos Apple 2014 Q1 eredmények

Tegnap éjszaka egy konferenciahívás keretén belül az Apple közzé tette a 2014 első negyedévében elért pénzügyi eredményeit. A korábbi becslések alapján az iPhone és az iPad is rekordot döntött, ami az eladásokat illeti.

appleiphone5s_press

Az Apple 2014-es első negyedéve valójában tavaly októberben kezdődött, és decemberrel zárult. A három hónap alatt, rekordbevételt könyvelhetett el magának a cupertinoi cég, hiszen 57.6 milliárd dollárt keresett.

–          iPhone-eladások: 51 millió db

–          iPad-eladások: 26 millió db

–          Mac-eladások: 4.8 millió db

–          iPod-eladások: 6 millió db

A fenti számok alapvetően az előző negyedévhez képest növekedtek, kivétel az iPodok esetében, ezek eladásai több mint 50%-al estek vissza.

eladasok

A rekord eredmények ellenére, az Apple részvényei rögtön a bejelentés után lényegesen visszaestek, mivel a Wall Street most is többet várt. Az iPhone-okat ugyan kevésbé érintette, de az iPad-ek esetében igen jelentős készlethiányok voltak a negyedév során. Mindezek mellett 14%-os növekedés volt az előző évhez képest az iPad és 7%-os növekedés az iPhone-ok esetében.

A Mac esetében igen szép eredmény a 17%-os növekedés, hiszen egy alapvetően nagyságrendekkel drágább eszközről van szó, aminek a jelenlegi gazdasági környezetben egy csökkenő piacon kell hasítania. Ezt meg is teszi.

Ahogy összességében az Apple is. A cég jelenlegi készpénzállománya csaknem 159 milliárd USD, amit inkább nem is kommentálnánk.

forrás/ apple.com/pr

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Hír – Negyedéves Apple pénzügyi eredmények

Az Apple PR-oldalán tegnap estefelé közölte az idei 3. negyedév pénzügyi eredményeit, amik összességében talán gyengébbnek hatnak, mint az előző években. Először csak a száraz számok (zárójelben az egy évvel korábbi adatok):

Bevétel: 35.3 milliárd dollár (35 milliárd dollár)

Nettó profit: 6.9 milliárd dollár (8.8 milliárd dollár)

iPhone eladások: 31.2 millió db (26 millió db)

iPad eladások: 14.6 millió db (17 millió db)

iPod eladások: 4.57 millió db (6,751 millió db)

Mac eladások: 3.8 millió db (4 millió db)

apple eladasok dbszamok

Természetesen, aki az összes adatról értesülni szeretne, az meghallgathatja az Apple hivatalos bejelentését, ITT.

Ha ránézünk a számokra, megállapíthatjuk, hogy csak az iPhone eladások növekedtek jelentősen, ami egyáltalán nem meglepő. Az iPad eladások, mivel egyre több van belőlük a piacon nem fognak már olyan mértékben növekedni, mint egy évvel ezelőtt és ugyanez igaz a Mac-re is. Az iPod talán más kategória, hiszen ma nagyon kevesen vesznek egy sok tízezer ft-os eszközt, hogy csak zenét hallgassanak. Mindenki a telefonról hallgat zenét, kivéve azt a 3.8 millió vásárlót, aki ebben a 3 hónapban iPod-ot vásárolt. Így nem is olyan kevés az, ugye?

q3fy13_01

Az Apple hivatalos anyagában szó volt, egyébként az iPhone helyzetéről is, miszerint egyre több felmérés szerint a fogyasztók ezzel a típussal a legelégedettebbek. A jelenlegi eladások, egyébként rekord méretűnek számítanak a nyári negyedévben. Ezt külön érdemes kiemelni, hiszen már az új generáció is közeledik. Az iPhone eladások többségét az iPhone 5 adta, de a korábbi modellek is igen jól fogytak. Maga az iPhone, az Apple bevételeinek több mint felét hozta a 3. negyedévben.

apple

A bejelentés további részében foglalkoztak az egyes eszközök országok szerinti piaci részesedésével, az iPad és iPhone üzleti felhasználásával, valamint igen jól belebegtették, hogy bizony elfoglalt ősznek nézünk elébe.

Természetesen ez nem ér minket váratlanul. Tim Cook szavai:

 “We are really excited about the upcoming releases of iOS 7 and OS X Mavericks, and we are laser-focused and working hard on some amazing new products that we will introduce in the fall and across 2014.”

Még Peter Oppenheimer (CFO) szavait idézném fel. Ő is azt állította, hogy az Apple ősszel igen elfoglalt lesz, de: “leave it there and go into more detail in October.” („egyelőre ennyit, majd októberben belemegyünk a részletekbe”). Tehát október. Rendben.

Mindent összevetve megnyugodhatunk, hogy egy ilyen laposnak mondható negyedév után szeretett nemzetközi órásvállalatunk még kitart. Nem gondolom, hogy problémák lennének, amikor dollár milliárdokat keresnek negyedévek alatt. Jöhetnek az új termékek, várjuk őket.

Hivatalos Apple Press Info

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+