Iphone 8 és Iphone X a Google Top 3 keresései között 2017 évben

A Google idén is elkészítette a keresésekre vonatkozó statisztikát, melyben a legtöbbet keresett kifejezéseket rangsorolta. Ebben kategóriákra lebontva találjuk a különböző szó-összetételeket, amelyekre a felhasználók a legtöbbet kerestek az év során.

Sajnálatos módon Amerika idén sem maradt természeti katasztrófa nélkül, így az első helyen az „Irma hurrikán” végzett. A második és harmadik helyezett az idén debütáló iPhone 8 és iPhone X lett. Mielőtt azt hinnénk, hogy a sorrend a népszerűséget is jelenti természetesen meg kell említeni, hogy az iPhone X készüléket az év első felében szimplán iPhone 8-ként említette a sajtó, így evidens a több keresés.

A technológia kategóriában az iPhone 8, illetve iPhone X kulcsszavakat nem meglepő módon az idei év másik három nagy durranása, a napokban 10 milliós határt átlépő Nintendo Switch, a legsikeresebb Androidos telefon, a Samsung Galaxy S8, illetve a legerősebb konzol, a Microsoft Xbox One X követi.

 

Íme a globálisan legtöbbet keresett kifejezések Top 10-es listája:

  1. Hurricane Irma
  2. iPhone 8
  3. iPhone X
  4. Matt Lauer
  5. Meghan Markle
  6. 13 Reasons Why
  7. Tom Petty
  8. Fidget Spinner
  9. Chester Bennington
  10. India national cricket team

 

 

Video:

 

Forrás:

macrumors.com/

cnbc.com/

9to5mac.com/

businessinsider.com/

telegraph.co.uk/

inc.com/

cnet.com/

youtube.com/

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Google alkalmazások iOS-re.

Bár a Google most futó alkalmazásai mind sikeresek az iOS platformon, a kereső óriás mégis kampány indított az alkalmazási népszerűsítésére. Jelenleg 9to5mac oldalain futtatja a bannereket, amiket a következő videóban nézhettek meg.

A Google a következő alkalmazásokat szállítja az AppStore-ba:

  • Google Maps
  • Youtube
  • Chrome
  • Google Search
  • Gmail
  • Google Drive
  • Google Translate
  • Google+
  • Google Currents
  • Google Latitude
  • Youtube Capture
  • Blogger
  • Google Authenticator
  • Google+ Local
  • Schemer
  • Google Earth és pár társa már nem, vagy nem is volt elérhető a magyar boltban.
Nem akartam mindegyiket egyesével belinkelni, tehát IDE kattintva a Google fejlesztői oldalát nyithatjátok meg a magyar  AppStore-ban.

Ezek mindegyike ingyenes. A felületek mindenhol jók, de nekem a Youtube és a Google+ élmény volt kiemelkedő. A Google Maps is az lesz, ha egyszer megjelenik az iPad verzió.

A dőlt alkalmazások, lényegesen gyengébbek és csak keveseknek lehetnek hasznosak, az átlagfelhasználóknak aligha. Nekem se.

A Google Search egy elég furcsa alkalmazás, mivel egy Google alapú böngészést biztosít (majdnem, hogy Chrome) és olyan funkcióval is rendelkezik, mint az Android rendszereken futó Google Now szolgáltatás. A diktálás ugyanúgy megy, mint Google Chrome-ban PC-n vagy Mac-en, de olyan kérdésekre, mint „milyen az idő itt/ott?”, esetleg „ki volt Steve Jobs?”, szóban válaszol, mint Siri.

A videóban feltett kérdéstípusokra válaszol a Google Search beszéddel, ilyenkor általában weather.com, wikipedia vagy google adatokat hallunk vissza. A Google Maps directions (útmutatás/gps) eszközét még nem sikerült előhoznom, lehet nektek sikerül. A többi parancs működik a következő videóból.

A Google Apple párharcból, semmi sem érdekel, bár hallok dolgokról, hogy ezt a terméket tiltják ki ebből az országból, meg ide vándorolnak a dollár milliók, utána meg vissza, nekünk felhasználóknak ezeken csámcsogni kár.

Addig, amíg a két cég ilyen jól használható program+eszköz kombinációkat képes előadni, addig nekünk csak jó lehet.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+