Siri és a Google

A tavalyi iPhone 4s legnagyobb újdonsága, azóta is béta, de az iOS6-tal idén kibővült a Siri-képes készülékek száma. Ma, a már korábban említett iPhone 4s mellett az iPhone 5, az iPod Touch 5. generációja és az iPad-ek használják az Apple személyes titkárját.(3., 4. és a mini)

A megjelenése óta érezhetően fejlődött Siri, de az Apple még mindig nem tekinti kész szolgáltatásnak és valljuk be, sokszor halljuk, hogy nem érti, mit akarunk vagy félreérti. Általában a beépített szoftvereket könnyű Siri-vel vezérelni, mint például a Calendar-t, Weather-t vagy a Maps-et.

Mióta megjelent a Google Maps, nyilván ott szeretnénk keresni, ami simán Jailbreak nélkül megoldható Siri-vel. Egyszerűen meg kell kérdezni Siri-től, az útvonalat, a „via transit” kifejezést használva. Ekkor az Apple Maps kilistázza azokat az appokat, amelyek támogatják a tömegközlekedést és ott lesz a Google Maps.

Persze, ez tök jó, de valljuk be, ki fogja ez így csinálni, amikor 10 másodperc alatt bepötyögheti az ember, amit akar. Siri-nek még rengeteget kell fejlődnie, hogy a hétköznapi használatban hasznos tudjon lenni, ne azért használjuk, mert van és akarjuk használni, hanem azért mert valóban gyorsabb feladatmegoldást kínál, mint a hagyományos út.

A Siri tavalyi reklámja szerintem pontosan a használható helyzeteket mutatja be és nincsen benne túlzás, a Siri ezekben a szituációkban tényleg a ma elérhető legjobb megoldás. Máshol csupán show/szórakoztatás egyelőre.

Most ezekkel az Appokkal, ezeken a nyelveken dolgozik Siri:

Idén Android platformon megjelent a Google Now, ami majdnem ugyanaz, mint Siri, de az adatokat leginkább a Google egyéb szolgáltatásaiból gyűjti. Jelenleg a Jelly Bean-t (4.1) vagy magasabb verziójú androidot futtató okostelefonokon elérhető.

Az AppleInsider tesztjében szintén a Google és Siri kapcsolatát vizsgálta Piper Jaffray. Az iOS5 és iOS6 összehasonlításában azt lehet mondani, hogy az újabb verzió alatt futó Siri fele akkora arányban (30%) használt Google adatokat, mint a tavalyi verzió (60%).

A háttérben futó fejlesztést is érzékelni lehetett a teszt során, ugyanis (ha nem is sokkal, de) csendes környezetben 2%(), míg hangos környezetben 1% a javulás Siri teljesítményében.

A két asszisztens összehasonításában Siri bizonyult pár %-kal jobbnak, a parancsok megértésében és megválaszolásában is.

Van egy olyan terület, ahol mindkét rendszer gyenge, ez pedig a helyi „un. commerce”. Ez azt jelenti, hogy Siri-től termékek árát és vásárlási lehetőségeket is kérdezhetnénk. Ehhez természetesen kereskedelmi adatokat kell gyűjteniük, amit Magyarországon az Árgép vagy az Árukereső szolgáltat.

Hát jövőre azért ezt még ne várjuk.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Szövegkijelölés+

iOS alatt, a szövegkijelölés jelenleg a dupla koppintással történhet és ekkor vagy egy szót, vagy a szöveg egészét jelölhetjük ki. Ezután a kék „bogyókkal” szerkeszthetjük a kijelölésünket.

 Update: Elírtam a Swipe-ot, van ilyen.

Egy PC-n vagy Mac-en a shift+balra/shift+jobbra megoldással dolgozok általában és ez a képesség az iPad-en is elérhető. Mivel nincsenekiránygombok, így a shift+jobbra/balra a billentyűzeten kombinációt kell használnunk. Hasznos szerintem, amikor csak szövegrészletet vagy mondatokat kell kiemelnünk egy szövegből.

Maga a csomag 13 KB tehát nem fog lassítani a készüléken. Próbálja ki mindenki. iPhone-on és iPod touch-on is megy a tweak, iOS4 és iOS5 alatt.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Térképek helyzete iOS-en.

Igen, megint egy iOS-es térképes bejegyzés, olyan, mint amilyeneket az elműlt pár hónapban sokat olvashattatok. Vagyis inkább mégsem. Az egész ugye ott kezdődött, amikor az iOS 6 bemutatása után, mindenki megvolt hatva, hogy milyen csodálatos lett az új térkép. Alapvetően én azt gondolom, maga a térkép nem lett rossz, inkább a Google Maps nagyon jó.

Az Apple térképe egy vektoros alapú ábrázolást használ, így elvileg nagyon gyors keresést, zoomolást és hasonlókat művelhetünk. Kicsit nekem felvágósra sikerült a FlyOver/3D funkció, ami egy Retinás iPad eladásban jó csel, de a mindennapokban mikor a Blaha meg az Astoria között bújom a kicsi kijelzőt, akkor az éppen keresett cím legyen rajta helyesen! (szerintem) A Turn-By-Turn ről nem tudok semmilyen vélemény mondani, mivel az életbe nem próbáltam még ki. A Google fan-ek nyilván röhögnek rajtunk iOS felhasználókon, mivel bepötyögik a Maps-be az üzlet nevét (pl.) és megvan.

Azt gondolom, az Apple várhatott volna vele még egy verziót és mondjuk 1 év alatt, ahelyett, hogy a piramisokat is kőtömbről-kőtömbre lefényképezik inkább a tényleges tudását növelték volna a térképnek. De én már látom a fejlődést és remélem, ha a következő híreket elolvassátok, akkor ti is hinni fogtok benne, hogy egyszer megoldódik a problémánk.

Az Apple Maps Turn-by-Turn navigációja megjenet Ausztráliában, így biztosak lehetünk benne, hogy dolgoznak a srácok. Elvileg a térkép és a hangutasítás is massziv cucc. Ezt még a Scott Forstall intézte.

Eközben a Google Maps iOS-es appja már a végső simításokon esik át és már csak egy lépésre van attól, hogy az AppStore-ba való bekerüléshez.

ha olyan munkát végeznek, mint a Youtube kliensnél, akkor jó cucc lesz. A Google szóvivője a témával kapcsolatban mondta: “Szerintünk a Google Maps a legkiterjedőbb, legpontosabb és legkönyebben használható térképszoftver a földön. A célunk az, hogy mindenkinek elérhető legyen készüléktől, oprendszertől vagy sebessségtől függetlenül.”

Hogy mikortól lesz elérhető az app, azt nemtudni, de addig is reméljük, hogy a verseny és a konkurencia megint csak a felhasználóknak fog kedvezni. Nekün!

+ Lehet lesz benne Turn-by-Turn navigáció is!

Az iPad lopkodást csak megemlítem, mert sokfelé beszélnek róla. Szóval az történt, hogy két raklap iPad mini-t loptak el egy New York-i reptérről. (3600 db iPad mini=2raklap=$1,5 millió ) Egy fehér teherautó éjfél körül érkezett az egyik raktárépülethez, ahol felrakták az “árút” egy targoncával és leléptek. A rendőrség szerint volt segítségük valamelyik repülőtéri dolgozó személyében, így most azokat poligráfos vizsgálatnak vetik alá.

Ennek a raktárnak voltak mér, hasonló problémái,amikor 1978-ban $5millió kézpénzt ás $900ezer-nyi ékszert loptak el ugyanerről a helyszínről. Ebből film is született.  Nagymenők. 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

iPad mini első hétvége és Lightning

Az Apple pénteken kezdte el forgalmazni az iPad mini-t és a negyedik generációs iPad-et. Sok helyen lehetett olvasni, hogy nem lesz olyan sikeres az iPad mini, mert drága meg igazából csak egy összenyomott iPad 2. Van benne igazság, de úgylátszik az Apple most is megtalálta a vásárlóközönségét. Péntek óta kaphatóak ugye a minik és a wifis modellekből a két-három nap alatt elment 3 millió darab(csak iPad mini WiFi). Szerintem ez elég sok, mivel a mobilnetes verziót ebben a kategóriában erősebbnek érzem, mint a nagyobbik táblánál. Hordozhatóbb, sokkal nagyobb jelentősége lehet a 4G-nek .

@chartoftheday

Vegyük például az iPad 3 (csak wifi-s modell) rajtot, amikor 1,5 millió készüléket adtak el, annak ellenére, hogy ott volt aztán újdonság dögivel.

(Credit: CNET)

Az új Retina iPad nem ment olyan jól, de ez érthető mivel drága az alapmodell is. Cserében kétszer gyorsabb még az A5X-es chippel szerelt iPad 3-nál is. A Geekbench-en egyébként 1700-as pontot kapott(eddigi legmagasabb iOS eredmény), míg a mini 752-t. De ne feledkezzünk meg róla, hogy az iPad 3 még a készetek erejéig kapható és mivel alig féléves eszköz, az szintén jó vétel lehet.

Benchmark eredmények.

Szóval van akkor mostmár iPad termékcsaládunk. Szép lépcsőzetes:

  • iPad mini (100e Ft)
  • iPad 2 (kb.100-119e Ft)
  • iPad 3(kb.120-130e Ft)
  • új iPad (150e Ft)

Mindenki válogathat. Sokan modnják, hogy az iPad mini kijelzőjét, teljesítményét és úgy mindenét összevonva túl van árazva, de ha az egész családot nézzük, akkor szerintem jó helyre lőtték be, hogy megmaradjon a prémium érzés. Ha olcsóbb lenne, akkor kilógna a sorból és széthúzná az egységet. Akinek ezek az árak még mindig drágák, azok nézzenek el a használt termékek felé, mert ott nagyon jó áron lehet jó táblákat vásárolni. De csak óvatosan!!

Lightning kiegészítők

A Lightning csatlakozó már két hónapja kint, az első tartozékok mégis csak most érkeznek. Az egyik legnagyobb gyártó a Belkin is csak most hozza ki (még Novemberben)az új autós töltőjét, illetve dokkolóját. Kicsit érthetetlen, hogy miért nem usb-s szivargyújtós egységet csináltak?? Lehet valamilyen Apple engedélyek kellettek volna. Na mindegy, mi megmaradunk a már bevállt usb-s egységnél, csak kábelt kell lecserélni. Átalakítót lehet egyébként az AppleStore-ban venni. Reméljük, hogy a további Lightning kiegészítők még idén érkeznek.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Az új új iPad kétszer gyorsabb mint a régi új iPad.

A negyedik generációs iPad pénteken érkezik, ám John Poole a primatelabs.com-on egy benchmark tesztet posztolt valószínűleg az legújabb iPadről.
Amennyiben a teszt valós, akkor az iPad-ben egy 1.4 Ghz-es kétmagos processzor működik, ami 1GB RAM-mal érkezik, csakúgy mint az iPhone 5 és a régi új iPad(3.gen.). Az A6X jelű chip természetesen az A6-os modulon alapszik, viszont a grafikai teljesítménye lényegesen nagyobb. (Több pixelt kell mozgatnia.)

(teljes teszt itt)

A korábbi iOS készülékek összehasonlítása.

Az iPad 4 10%-kal gyorsabb lett mint az iPhone 5 (1,3 Ghz es A6), az iPad 2-nél és 3-nél több mint kétszer gyorsabb lett. Ha valaki egy nagy teljesítményű iPad-et keres, akkor ezt kell vennie.
Az új iPad és iPad mini már előrendelhető, péntektől pedig már a boltokban is megtalálható lesz.

A szerencsésebbek már a kezükben is foghatják az új készüléket:

A két tablet hardverének összehasonlítása.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+