Samsung OLED kijelző kerülhet 2018-tól az iPhone-okba

Az elkövetkező években végbemenő kijelző-technológiai változások, amelyek az iPhone-ok esetében az IPS LCD technológia OLED-re való cserélésében mutatkoznak meg, nem nevezhetőek friss dolognak, hiszen régóta szó van erről. A legfrissebb információk szerint azonban a 2018-as modellekben jelenik meg, az Apple számára új technológia csak.

samsung-round

Az LG és a Samsung Display is állítólag igen közel áll a végleges megállapodáshoz az Apple-lel, amennyiben ez megvalósul a következő 2-3 évben 13 millió dollár értékben fejleszthet a két cég OLED-re specializálódott, nagy teljesítményű gyártást.

Az új technológia sok szemszögből előnyösebb, a jelenlegi LCD technológiánál. Vékonyabb kijelzők készítését teszi lehetővé, energiatakarékosabbak is, sőt dizájn szempontból is előnyösek, mivel a fekete keret mellett, nem lehet a kijelzőt megkülönböztetni. Jony Ive egyébként emiatt támogatja a változtatást. Az LCD-khez képest ütősebb színeket is képesek megjeleníteni. Ugyanakkor vannak hátrányai is természetesen, ezek a drágább előállítási költségek, a rövidebb élettartam és a fényerő sem éri el az LCD kijelzők által képviselt szintet.

252957-640

Az Apple azonban a jelek szerint az újabb technológiában hiszen, a megfelelő ellátás biztosítása érdekében még pénzügyi segítséget is adnak állítólag a Samsungnak és az LG-nek is egyaránt. Állítólag, az Samsung Display lesz a fontosabb partner, ami ha jobban belegondolunk nem is olyan nagy meglepetés, hiszen évek óta fontos beszállítói az almásoknak.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Nőtt az iPhone felhasználók aránya az Egyesült Államokban

Az NPD Group adatai újra igen nagy növekedést mutattak az okostelefonok piacán.  Az okostelefonok aránya 52%-ról 60%-ra növekedett 2012 és 2013 utolsó negyedévének összehasonlításában. A Samsung Apple páros piaci részesedése 68%.

ujiphone (1)

Az iPhone-t használók aránya (okostelefonok között) 35-ről 42%-ra emelkedett. Igen nagy szám ez, főleg az USA-ban. Az eredményben az iPhone 5S mellett bemutatott iPhone 5C is benne van, illetve az új Apple számára új szolgáltatónak számító helyi T-Mobile (USA).

npdstatiphone

A Samsung részesedése 22-ről 26%-ra nőtt, ami az Apple-től elmarad, de a többi gyártónál, még így is mérföldekkel jobb. A Motorola, az HTC és a Blackberry is gyengült, a növekvő piac ellenére.

Ha valamikor akkor most nagyon igaz, hogy az iOS-Android csata egyre inkább, Apple-Samsung viadallá alakul át, legalábbis az USA-ban.

forrás/ 9to5mac; npdgroup

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Hír – LG képernyő lehet az érkező Apple TV-ben

A digitimes úgy tudja, hogy az Apple folyamatosan tárgyalásokat folytat az LG-vel az Ultra HD képernyőkkel kapcsolatban. Már régóta tudni véljük, hogy az Apple következő nagy dobása egy új TV eszköz lehet (vagy valami hordható).

appletv

A szóban forgó tárgyalások még kezdeti szakaszban lehetnek, hiszen az Apple egyelőre csak teszteli az állítólag 55 és 65 inch-es paneleket. Az Apple-nél a hírek szerint az LG-n kívül a Sharp is szóba jöhet, mint jövőbeli képernyő beszállító.

A hónapokkal ezelőtt sokkal több Apple TV-s hírt lehetett olvasni, de elemzők szerint egyelőre valószínűbb, hogy az Apple egy hordható eszközzel fog előrukkolni, legvalószínűbb egy ún. „okosóra”, ebbe mi nem vagyunk annyira biztosak.

appletv2

A televíziózás és a hordható eszközök is szóba kerültek abban az interjúban, amit Tim Cook az idei D11 konferencián adott.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

90%-kal kevesebb iPad kijelző

Az idei első hónapban az iPad képernyőket készítő LG 90%-kal kevesebb képernyőt szállított az Apple-nek. (Nyilván kevesebbet is rendeltek.) Decemberben még 6 millió db-ról, januárban mindössze 600 000 ezerről beszélünk. A DigiTimes szerint ennek több oka is van. Az egyik az iPad mini növekvő népszerűsége, mivel az internetezésre és olvasásra a kisebb eszköz sokaknak kényelmesebb (fogásra biztosan) és olcsóbb is.

Azt nem írja a forrás, hogy ezek a képernyők a még mindig gyártásban lévő iPad 2, vagy a Retina kijelzős iPad alkatrészei. A rendelések előreláthatólag március vége – április eleje felé fognak újra megindulni, amikor a következő generáció gyártása megkezdődik, a kínai Foxconn egyik üzemében.

Egyébként az iPad mini kijelzőket is az LG gyártja, ezekből 3.5-4 millió darabot szállítanak havonta. Az iPad mini mára lényegesen népszerűbb a vásárlóknál, ezt igazolja a WitsView kimutatása is. Szerintük az Apple összes táblagép eladásának (előreláthatólag 2013 első felében) 65%-a a kisebbik modell.

Valahogy nekem, még mindig ez a nagyobbik iPad az iPad, bár mini-t csak párszor fogtam a kezemben. Nekem kell a plusz hely és legfontosabb, hogy aki egyszer Retinát használt, az nem tud visszamenni a régi kijelzőkre. Bár ezt a problémát az Apple még a tavasszal megoldhatja…

Képek: apple.com/ipad

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Panoráma Apple vs. LG

Az Apple reklámokat mindig próbálom megosztani itt a blogon vagy a Facebook-on, és általában mindig pozitív a reakció. Egyszerűek, szépek nincsenek túlbonyolítva és van egy jó zene alattuk. Ezt a jól bevált sablont követi az Apple, szerintem már az iPhone 4 óta.

Nem tudom, hogy emlékeztek-e a néhány hónappal ezelőtti Cheese reklámra, ami az iOS 6 panoráma funkcióját volt hivatott bemutatni az iPhone 5-ösön. (4s-en is.) A panoráma, azóta nem is volt téma, egy teljesen másodlagos képesség és eléggé kevesen használják. De működik. Az Apple reklámja:

Az LG úgy gondolta, hogy az 1.7 Ghz-es Quad-Core procival és 2GB RAM-mal szerelt „csúcsmobilján” majd megmutatja, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Meg is született a panoráma funkciót reklámozó kisfilmjük. Az LG Optimus G Pro képes 180 illetve 360 fokos teljes panoráma felvevésére is, ami egy Cult Of Androidos blogger szerint egy olyan funkció, amit az Apple felhasználók is irigyelnek.

Rendben. A videón látható teljes panoráma készítésére számos alkalmazás van, ingyenes és fizetős egyaránt. Jelmondatunk a témában: „There’s an app for that.” Legjobbak:

360 Panorama (0,89€), Panorama 360° Camera (1,79€), Panorama. (Ingyenes)

Letöltés az Appstore-ból, az ikonokra rákattintva.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+