iPhone 6 koncepció, tokkal.

Hajek ezúttal is igen kívánatos látványtervet készített. Rengeteg képpel és olyan apró részletekkel, amelyeket már korábban is láthattuk. A jobb oldalra helyezett bekapcsoló gomb már-már megszokott tartozéka a nagyobb kijelzőnek. A sima, kerek LED-es vaku azonban így elsőre visszalépésnek tűnik, az iPhone 5S kétfényű egységével szemben. A telefon alján ezúttal már csak egy kis lyuk jelzi a mikrofon helyét. A jelenlegi modellek esetében a hangszóró és a mikrofon kivágása megegyező módon történik.

hajekiphone6 (15)

hajekiphone6 (3)

hajekiphone6 (17)

hajekiphone6 (9)

A tok pontosan olyan vékony és elegáns, ahogy én szeretem, bár a kör alakú – az Apple logót mutató – rés kissé bazári hatású nekem. A telefon teste azonban a kerekített oldalakkal és a matt hátlappal csaknem annyira menő, mint az iPhone 5S esetében. (Én személy szerint, továbbra is kedvelem a kis üveg részeket.)

hajekiphone6 (18)

hajekiphone6 (16)

hajekiphone6 (21)

Hajek belenyúlt a képernyőn megjelenő képbe is. A kissé, iPad-esen széthúzott ikonok egyáltalán nem tűnnek idegennek az iPhone számára. Ezzel a megoldással könnyedén, jóval szellősebben fér el az oldalankénti 20 ikon.

Ami az összképet illeti, igen valóságos és megvalósítható dizájnt dolgozott ki Hajek. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha szeptember-október környékén egy ilyen dizájnnal érkezne az iPhone 6. Pontosan ezért remélem, hogy az Apple valami olyat gondolt ki, amin majd mindannyian meg tudunk lepődni.

hajekiphone6 (11)

hajekiphone6 (7) hajekiphone6 (8)

hajekiphone6 (6)

hajekiphone6 (14)

hajekiphone6 (13)

Hajek a napokban egy kis videót is közölt, amin egy színes variánst is láthatunk:

forrás/ martinhajek

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Újabb elképesztő iPhone 6 képek

Martin Hajek újabb fantasztikus iPhone 6 koncepcióval állt elő. Kezdésnek érdemes megemlítenünk a formát, ami elég egységesnek és megvalósíthatónak hat. A kerek Touch ID-hez jól mennek a lekerekített sarkok és oldalak. Az arany telefonnál jól megfigyelhető a szinte keretet adó színezés. Elképesztően menő. A kamera színezett gyűrűje sem gyenge.

hajek_nowherelse_koncept (4)

A készülék oldalára helyezett bekapcsoló gomb nekem túl android, az összeolvadt hangerő-szabályzó azonban a korai iPhone-okat idézik fel bennem. Az üveg hátlapot én máig nagyon szeretem a 4/4S generációk dizájnjában, ennek visszatérését is láthatjuk ebben a koncepcióban.

hajek_nowherelse_koncept (3)

Tudom, hogy már többször is kijelentettük, de reméljük, hogy ilyen lesz az új iPhone.

forrás/ 9to5mac

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Elegáns, vékony és kerekített szélű iPhone 6 koncepció

Martin Hajek és egy holland Apple közös projektje igen jó kis képeket eredményezett. Az új formát, amilyenhez hasonlót még nem nagyon láttunk állítólag az Apple jelenlegi iPod Nano-ja inspirálta. A legtöbb dizájnelem persze a iPhone 5S-ből lett átmentve.

iphone6curved_hajek (4)

iphone6curved_hajek (2)

iphone6curved_hajek (6)

A kijelző állítólag 4.7 hüvelykes, de a levágott szélek miatt mégis elég keskenynek hat az új forma. Minden újítás ellenére számomra egy ilyen vékony készülék, hegyes sarkokkal a kerekítés ellenére lényegében szögletes formát ad, ami a kényelem rovására megy. Ezt egy telefonnál sem tudom értékelni. Azt is érdemes megemlíteni, hogy ez a forma már a Nokia Lumia, egyes Sony és több LG telefonnál már megjelent. Mindezek ellenére a képek persze igen mutatósak.

iphone6curved_hajek (7)

iphone6curved_hajek (5)

Nagyon valószínű, hogy az Apple nem formában gondolkozik. A koncepció minőségére egy szavam se lehet, Martin Hajek még mindig igen csak érzi a 3D-s grafikákat.

iphone6curved_hajek (3)

Korábbi Hajektől és más tervezőktől származó koncepcióinkból megtalálhattok egy párat az bejegyzés alatt.

forrás/ iPhoneclub.nl

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Újszerű Apple TV koncepció

A koncepciók és látványtervek során, az elmúlt időszakban egyre gyakrabban jelennek meg olyan újítások és ötletek, amelyek addig még a blogos, híroldalas körökben fel sem merültek. Ezúttal a felvetés az, hogy egy nagyképernyős eszköz helyett/mellett az Apple – egy, a Google Chromecast-el versengő – lényegében egy pendrivera hajazó, HDMI-vel működő Apple TV-t készítene.

appletvair (3)

Az Apple jelenlegi dobozos Apple TV-je ugyanilyen módon működik, azzal a különbséggel, hogy egy ilyen stick az HDMI portról kapná az energiát és mivel a TV hátulján helyezkedne el, Bluetooth-on kapcsolódna a kapcsolójához. A jelenlegi alumínium anyagú kapcsoló helyett, a kis szerkezet egy fekete, műanyagból készült távkapcsolót kapna. A dobozos, drágább Apple Tv mellett az ötletben látható eszköz egy olcsóbb megoldást jelentene, azoknak, akik már megtalálták a megfelelő TV-t, de iOS élményre vágynak. Az eszköz neve Apple TV Air.

appletvair (4)

appletvair (2)

appletvair (1)

appletvair (6)

appletvair (5)

A koncepciót egyébként a curved jelentette meg, de szinte biztos vagyok benne, hogy Martin Hajek műve.

forrás/ curved

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Hétzáró Apple TV koncepció

Igen jó hetet zártunk, ami az Apple híreket illeti. Mégis azt gondolom, hogy az Apple-féle televízióra várók kicsit kimaradtak. Ezért Martin Hajek barátunk segítségével egy régebben készült Apple TV koncepciót mutatunk be. Ugyanezt a modellt már oldalunkon egyszer láthattátok, ám akkor inkább az iOS-re hajazó felület volt a középpontban és nem a hardver.

20140125-203057.jpg

Ami egyébként hibátlan. A forma, a hajlított kijelzővel teljesen új, ugyanakkor az egész megjelenés hajaz a ma kapható iMac és a Cinema Display kinézetére is. Valahogy olyan hihető, arányos és persze szép. Aranyban ez lehet az első eszköz, ami kéne. A fehér kerettel egyszerűen hihetetlenül néz ki. Persze a fekete is hibátlan.

20140125-203041.jpg

A koncepció képein többször megjelennek a jelenlegi Apple TV-hez hasonlító dobozkák. Semmi érdekesség.

20140125-203853.jpg

20140125-203843.jpg

20140125-203715.jpg

(tovább…)

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+