Így táncol az Apple vezetősége

Írtunk ma már róla, hogy az Apple-nél buli volt tegnap a Föld napja alkalmából. Erről részletesen itt:

Így ünnepelte az Apple a Föld napját

Újdonság azonban egy nem régen feltöltött videó, amin a világ egyik leggazdagabb vállalatának vezetősége, igen durván nyomja a dance-t Pharrell Williams Happy c. számára. Az úriemberek tehát jobbról balra: Eddie Cue, Tim Cook és Phil Schiller.

U.I.: Elég szégyen ez a kép és hangminőség, amikor a videóban legalább 100 iPhone 6 és 6 Plus van, mert ezt a videót nem ezen eszközökkel készítették az biztos. Hátha lesz jobb minőség is.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Az iPod guru az Apple belső működéséről

Tony Fadell-t sokan a mai napig az iPod gurunak, vagy éppen az iPod keresztapjának tekintik, pedig 2010-ben elhagyta az Apple-t. A Cupertino-ban ledolgozott évek során egészen az iPod részleg vezetői szintjéig eljutott, így nyakig benne volt az első iPod kidolgozásában. Amelyet Steve 2001 októberében be is mutatott, és ahogy azt mondani szokták a többi már történelem. Az Apple-ös pályafutása során 18 iPod és 3 iPhone generáción is dolgozott, és a kezdetekről bennfentes információkat osztott meg a Bloomberg Design Conferncen és az On The Verge-ön.

Legfontosabb ellentétként kiemelte, hogy a Philips-szel ellentétben, – ahol az audió részleget felügyelte – az Apple-nél, azon termékek, amelyek képesek megütni a belső mérföldköveket (elvárásokat vagy előírásokat) 99%-ban a piacra kerülnek. Ez elképesztően nagy szám. Arról, hogy ezek az elvárások milyen magas szintűek, nem beszélt. A Philips-nél 10 termékből 9-et, még akkor is kidobhatnak, ha az már eladható állapotban van.

Néhány idézet Tony Fadell-től:

„Ezek miatt a kidobálások miatt, sokan fölöslegesnek érezhetik a munkájukat, így gyakorlatilag megölik a vállalati kultúrát, ezért lehet, hogy az Apple-nél tényleg fontosnak érezhetik magukat”

„Ha egy olyan vállalat része vagy, ami tart valahova és mindent, amin dolgozik meg akar jelentetni, akkor magával ránt a gépezet és kihozod magadból a legjobbat.”

Korábban beszélt arról is, hogy mennyire fontos, hogy ne menedzserek és gazdasági szakemberek döntsenek az ötletek sorsáról.

„Ha annak idején a számokat nézték volna, akkor nem született volna meg az iPod és senki sem csinált volna iPhone-t sem.”

A következő videóban, Fadell a korai Apple telefon ötletéről is beszél. Kezdetben 3 verzió létezett. Volt egy iPod+Telefon és egy iPhone, az utóbbi továbbfejlesztése lett az eredeti, már nagyon sokat dicsért ezüst iPhone. Az iPod+Telefon a szokásos kerek érintős gombbal volt ellátva, mint amivel az iPod Nano-k, vagy a ma is kapható iPod Classic és egy kicsi kijelzővel. Itt az interjú részlete, ahol erről beszél:

Teljes interjú:

Amikor 2010-ben feleségével együtt elhagyták az Apple-t családi okok miatt, egy modern otthon tervezését kezdte el, aminek része volt egy olyan gazdaságos termosztát, ami képes megtanulni a tulajdonos szokásait. Mára szintén egy sikertermék lett. Saját házának építésekor gondolkozott el azon, hogy vajon hogyan befolyásolhatjuk a környezetünket, ha mindig a kezünkben van egy ilyen eszköz. Ő ekkor már tudott az iPad és az iPhone 4 érkezéséről. Ebből lett a Nest.

A Nest weblapja és youtube csatornája. Nekünk nagyon távoli, de nagyon érdekes eszköz.

Twitter

Facebook

Keress pénzt és tölts le alkalmazásokat ingyenesen!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Mi lesz és mi nem lesz.

A napokban hallani lehetett, hogy az Apple tervezget egy új „olcsó” iPhone-t, amivel kiszolgálhatja majd azokat, akiknek sok a 210 ezer forintos jelenlegi modell. Mindenki gyengébb processzorról és egy minden tulajdonságában gyengébb, kölyök modellt vár.

Phil Schiller, úgy tűnhet, hogy hamar lerendezte a dolgot. De ha rendesen elolvassuk, hogy mit is nyilatkozott, akkor mindjárt nem is olyan egyszerű a helyzet, hogy mégsem lesz olcsóbb iPhone. A következőt mondta:

„Minden termék, amit az Apple készít, csak az általunk mindenkor legjobbnak tartott technológiát használhatja. A piac legjobb termékéhez hozzátartozik az unibody dizájn, a Retina kijelző, gyártási minőség…..” és így tovább.

Szerintem, ez nem jelenti azt, hogy egy új dizájnnal és 4S szintű belsővel egy új iPhone érkezhet. Olyan iPad mini-Style. Gyengébb, olcsóbb, de új és csillog. Egyébként, aki olcsóbb iPhone-t akar venni, jelenleg is kapható az iPhone 4 (8GB) 120 ezer, 4s (16GB) pedig 180 ezer forinttól. Új, garanciás, kártyafüggetlen.  A használtpiac, megint csak nagyon széles a használt iPhone-ok tekintetében. Nagyon jó vásárt lehet itt is csinálni, de ha nem értünk hozzá, csúnyán átverhetnek. Vigyázzunk.

Szerintem, az Apple kínálatában már évek óta nem egy iPhone-t találunk, hanem olcsóbb alternatívának a korábbi generáció jelen van. Gondoljunk csak bele, hogy az iOS 6 fut az iPhone 3gs-en. Ez négy generációt jelent! Mindenkit megkérek, hogy jelezze melyik gyártó támogatja a 3 és fél éve bemutatott modelljét. Egyik sem.Persze az iOS6 pár képessége, Turn-By-Turn, FaceTime, nem került bele, mivel a hardver nem bírta volna el. Érdekes az is, hogy 2009. június-július és 2012. szeptember között gyártották a 3gs-t. Táblázatban az összes modell:
wiki

Twitter, Facebook
Keress pénzt és tölts le alkalmazásokat ingyenesen!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+