Apple Esemény Összefoglaló

A San Francisco-i Yerba Buena Center-ben került megrendezésre az Apple 2015-ös első sajtótájékoztatója. Az első pillanatokban Tim Cook az Appe kínai terjeszkedéséről beszélt. 6 új bolt 6 hét alatt, már összesen 21 bolt, amelyet 120 millió ember látogatott az elmúlt évben.

Apple TV. Az Apple TV HBO csatornáját demózta Tim és az HBO CEO-ja. Az HBO bemutatta az új internetes előfizetéses szolgáltatását, az HBO NOW-t. Áprilisban indul, leginkább a Game Of Thrones-ra ráhangolva, még egy új trailert is bemutattak. Egy jópofa alkalmazás, az előfizetés 15 dollár havonta. Semmi érdekes, nincs benne. Már 25 millió Apple TV-t adott el az Apple. Az újdonság, hogy az eddigi 99 dolláros árat 69 dollárra csökkentette az Apple. Minden maradt a régiben, de „ez csak a kezdet”.

iPhone. Éppen mostanában adta el az Apple a 700 milliomodik példányt. A világ legjobban fogyó okostelefonja, amely kétszer olyan gyorsan fogy, mint a piaci átlag. 99%-os felhasználói elégedettséggel. Mit kell még mondanunk ezen kívül? Az Apple Pay már 700 helyen használható az USA-ban. Már 40.000 italautomata működik Apple Play-jel és ez a szám növekszik. Fejlődik a CarPlay, már idén 40 új modell támogatja, az összes nagy autómárka elkötelezett partnerként áll a projekt mellett. Ugyanez a helyzet a HomeKit háza táján is.

A HealthKit-ről külön beszéltek. Egy új programot mutattak be, amely a ResearchKit nevet kapta. Orvosi kutatásokhoz kiváló lehetőséget nyújt, a mintagyűjtéshez. Új alkalmazásokat mutattak be, amelyek a segítségével részletes orvosi diagnosztikát végezhetünk magunkon, ezzel hozzájárulva egyes kutatások sikerességéhez és saját egészségünkhöz.

Az Apple nem látja az adatokat és az egész program teljesen privát. Az alkotók az iPhone népszerűségét és persze képességeit szeretnék kihasználni, adatgyűjtéshez és a páciensekkel való orvosi kapcsolattartáshoz. A ResearchKit teszt futtatása az iPhone-on játéknak tűnik, holott komoly orvosi háttere van. Jelenleg 5 betegség, 5 alkalmazás áll rendelkezésünkre.

0145d2adccb94262a014b24d6550a108247250b1_xlarge

Mac. Az Apple újrateremtette a notebookot! Az új modell az igen egyszerű MacBook nevet kapta. Maga a ház ultravékony, mindösszesen 13mm, 90 grammot nyom és nincs benne megvilágított Apple logó. Ahogy ventilátor sincs, van azonban belőle 3 szín, amelyek az iPhone-ok és iPad-ek világában már megszoktuk. A kijelző természetesen Retina felbontású, 12 hüvelykes képátlóval, teljesen kihasználva a laptop területét.

A billentyűzetet teljesen átdolgozták, új mechanizmus segíti minden egyes billentyű precizitását és kényelmes használatát. A megvilágítás már egyesével történi. Az igen nagy trackpad-et is átdolgozták, Force Touch technológiával látták el és egy kis vibrációs egységgel, ami a mechanikus kattintás érzetét hivatott szimulálni, az egyébként rögzített egységen. A Force Touch lényege, hogy az érintésünk erősségét érzékeli az eszköz, amihez különböző funkciókat rendel az Apple. Például gyors Wikipédia cikket tekinthetünk meg vagy éppen térképet.

A laptop vékonysága ellenére, igen nagy akksikat tartalmaz, amelyek egymásra rétegződött vékonyabb egységekből állnak, a rendkívül fejlett helykihasználás miatt. A laptopban egy kétmagos Intel M processzor dolgozik, 8 GB RAM és különböző méretű SSD-k mellett. Nem lesz tehát egy erőgép, sőt kifejezetten nem való munkára a vékonyka, Mac.

További csalódást jelent számomra, az újgenerációs USB-C csatlakozó. Ez az egyetlen port az új Mac-en, így akármit akarunk csatlakoztatni egyelőre biztos, hogy szükségünk lesz az Apple méregdrága átalakítóihoz. Ez ma még óriási hátrány, valljuk be. Nem tagadom, hogy valószínűleg, ez a tendencia a jövőbemutató, egyelőre azonban óriási szívásnak tűnik.

overview_colors_large

Jelenleg két modell ár majd rendelkezésünkre, 256 és 512 GB-os variációkban. A processzorok is valamennyit különböznek, de nem gondolom, hogy jelentős mértékben. A 8GB RAM és a dedikált Intel HD grafikus kártya fix. Az alapmodell 469 990 Ft, míg a dupla tárhelyes 579 990 Ft. Az árazásról annyit, hogy az új MacBook alapmodellje pontosan annyiba kóstál, mint a 13 hüvelykes MacBook Pro Retina kijelzővel. Mindenki eldöntheti, melyiket venné inkább.

Ha már a két másik MacBook modellnél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a MacBook Air és a MacBook Pro is új processzorokkal és egy órával hosszabb készenléti idővel rendelhető mostantól. A MacBook Pro, még a MacBook új technológiás trackpadjét is megkapta.

Apple Watch. Tim Cook az Apple Watch óra funkcióit mutatta be, valamint kiderült, hogy mikrofon és hangszóró is van az eszközben, így játszhatunk Michael Knight-ot is. A digitális érintés funkcióval rajzokat, érintéseket, sőt a szívverésünket is elküldhetjük ismerőseink óráira. Az értesítéseket és üzenetek természetesen teljes alakjukban elolvashatjuk. Az óra figyel egészségügyi állapotunkra és értesít minket, ha sokat ülünk például.

Az egyes sportokat is ismeri az óra, így sportteljesítményünket is követhetjük, digitális formában. Az Apple Watch egyik legfontosabb civil tesztelője Christy Turlington Burns félmaratont is futott az eszközzel, amely sok mindenben segített neki, már a felkészülés során is.

Az óra az Apple Pay-el és Sirivel is működni fog, valamint több ezer új alkalmazással is. Egy demó során bemutatták, az egyes glance-nézetek működését és az alkalmazások formáját is. A bemutató során kiderült, hogy az Apple Watch-on rengeteg önálló alkalmazás fut, amelyek logikusan vannak felépítve, a legújabb technológiákat integrálják, mindezt a kis képernyőre optimalizálva.

„Az óra arra is képes, hogy egy lefoglalt hotel közelébe érve, a foglalási információkat kijelzi, majd bejelentkezés nélkül mehetünk is a szobánkba, amelynek kulcsa az alkalmazásból kifolyólag az Apple Watch” – elképesztő – Sőt a HomeKit-nek köszönhetően, akár garázskapunkat is vezérelhetjük csuklónkról.

Az órát, az új iOS8.2 verzióba érkező Apple Watch alkalmazással kezelhetjük iPhone-unkról. Az új verzió mától elérhető.

Apple Watch kínálat első része az Apple Watch Sport. Két színben, színes szíjakkal lesz elérhető, alumínium házzal. Az Apple erről és az elkészítési eljárásról is részletes videót mutatott be. 349 és 399 dollárról indul az áruk.

Az Apple Watch kollekció rozsdamentes acélból készül, háromféle szíjjal rendelhető. Természetesen erről is készítettek, egy Hogyan is készül? videót. 549 – 1099 dollár között változnak az árak mérettől és szíjaktól függően.

És persze az Apple Watch Edition. 18 karátos aranyból készült házak, elképesztően minőségi szíjakkal, 10 ezer dollártól indul az áruk, akár 17 ezerig. Azt a mindenit!

Az elsőkörös országokban április 24-étől elérhetőek, április 10-től előrendelhetőek. A hazai forgalmazásról egyelőre semmit sem tudunk. Az árakról annyit, hogy kb. 120-130 ezer Ft lesz az alapmodell.

Tim Cook ezután egy gyors összefoglalással és a jövőbeli tervekkel zárta a másfél órás bemutatót. Megköszönte az Apple teljes csapatának munkáját, akik éveket öltek bele a ma bemutatott termékekbe. Gratulálunk, köszönjük nekik!

A helyzet az, azonban, hogy ezúttal semmi olyat nem kaptunk az Apple-től, amire nem számítottunk. A ResearchKit-ről nem gondolom, hogy illene csúnyát írnom, de a hétköznapokba egy nem lényeges funkció egyelőre, ahogy az HBO NOW sem.
Az új MacBook-ról már hónapok óta tudtunk mindent, amit ebben a bejegyzésben le is írtunk, sőt a képek is valósak voltak, most már kiderült. Az Apple Watch, igazából tetszik, de eddig is tetszett, nem láttam semmi olyat a bemutatón, ami ezt erősítette volna. Talán ezt hiányolom csak, a tegnapi eseménnyel kapcsolatban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+