Mégis a Nintendo végezte ki Flappy Bird-öt?

2014. első sikerjátéka, a sokak által utált Flappy Bird volt. Most vasárnap, azonban az AppStore és a Google Play áruházakból is lekerült. Az alkalmazás készítője magánéleti indokokat említett, miszerint a játék népszerűsége tönkretette hétköznapjait. Azt is közölte közösségi oldalán, hogy nem szabadalmi okokból törli alkalmazását.

tweet

A 9to5mac friss bejegyzése, ami egy kevésbé ismert oldalra hivatkozik, azt veti fel, hogy mégis csak ilyesféle dologról van szó. A cikk szerint a sztori ott kezdődött, hogy a játék grafikus elemei megsérthették a Nintendo egyes szabadalmait, amit az Apple-lel közölt is. Ezután az Apple értesítette Nguyen-t, aki a kérésre egy új, átdolgozott verzióval válaszolt. Utóbbi más dizájnt és kevesebb reklámot tartalmazott. Ez azonban nem volt elég, a Nintendo nyomására, az Apple az alkalmazás törlésére szólította fel Nguyen-t, 24 órán belül. Nyilván senki sem nyilatkozik az ügyben, csak a fejlesztő korábban említett kommentjét ismerjük.

sd

Hozzátesszük, hogy az alkalmazás kb. 11,5 millió forintot hozott naponta. Ennek ellenére egyelőre semmi bizonyíték, ami a sztorit alátámasztaná. Szombati bejegyzésünkben kísértetiesen hasonló magyarázattal szolgáltunk, akkor még nevek nélkül.

super_mario__nintendo_1280x960

A Nintendo egyébkén elég nagy bajban van, hiszen konzoljainak eladásai igencsak megcsappantak, sokak szerint hála a mobiljátékoknak. Egy új pletyka szerint, a jövőben akár még iOS-es és Androidos alkalmazások formájában is forgalmazhatja majd játékait. Örülnénk neki, nem vitás.

Írnám, hogy most pedig töltsétek le a Flappy Bird-öt, de hát nem lehet. R.I.P Flappy

FRISSÍTÉS: A Nintendo szóvivője, a Wall Street Journal-nak nyilatkozott. Yasuhiro Minagawa kijelentette, hogy a Nintendo semmilyen ügyben sem kereste meg sem az Apple-t, sem pedig a fejlesztőt. A Nintendo tehát elutasítja a találgatásokat.

forrás/ 9to5mac

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

Holnap lekerül az AppStore-ból a Flappy Bird

Miután egy jó ötletnek köszönhetően, napok alatt az első számú iOS játékká nőtte ki magát a Flappy Bird, készítője a Twitteren tájékoztatta követőit a rossz hírről. A döntés ma este 8:20-kor született, miszerint a játékot 22 órán belül az AppStore-ról és a Google Play-ről is törli.

tweet

Dong Nguyen azzal érvel, hogy a játék népszerűsége egyszerűen tönkreteszi az életét és ebből elege van. A hír már csak azért is furcsának tűnik, mivel állítólag napi szinten kb. 50 ezer dollárt hoz Flappy a konyhára. Emellett fontos megjegyeznünk, hogy ma frissült az alkalmazása új karakterekkel, javított teljesítménnyel és új felülettel is.

sd

Nguyen eladni sem kívánja a játékot, de mindenképpen folytatná fejlesztői munkáját. Egyelőre semmit nem tudunk arról, hogy mi lehet a fent említett okok mellett a döntés hátterében. Egyelőre csak pár ötletünk van, amelyek teljesen alaptalanok.

screen480x480

Lehet, hogy Nguyen csak „trollkodik” és letöltési rekordot kíván dönteni egy nap alatt egy általa kreált kacsával. A másik ötletünk egy újfajta marketing, amely során játékát elérhetetlenné kívánja tenni, így borzolva fel a kedélyeket és persze a felhasználók figyelmét. Utolsó magyarázatunk, hogy egy nagyhalnak nem tetszenek a játékban látható zöld csövek. Szerintem kitaláljátok kinek a super (!) játékáról beszélünk. J Persze, csak találgatunk, teljesen alaptalanul!

Holnap estig még a hírek szerint tehát tölthető a Flappy Birds: letöltés!

forrás/ 9to5mac

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+