Tim Cook interjú

A D11 konferencia Tim interjúja igazán érdekes időpontra esett, mivel mostanában rengeteg hír és pletyka kering a cég körül. Azt hittem semmiről nem fog szólni az egész, de igen értékes dolgok hangzottak el Tim Cook szájából. Nyilván a kérdések is jók voltak, amiért dicséret a két kérdezőnek (Kara Swisher és Walt Mossberg). „Gyepálták” Cook-ot rendesen. Volt nevetés, személyeskedés, tehát minden, aminek lennie kell.

timcookinterju2

Aki az egész interjút végig akarja olvasni, az a bejegyzés alján lévő linkre kattintva ezt megteheti. Akik a teljes videót (80 perc) szeretnék megnézni:

Mielőtt belemennék a beszélgetés fontosabb témáiba, fontos megjegyezni, hogy Tim Cook mennyit fejlődött az elmúlt évben. A tavalyi interjúhoz képest számomra sokkal dinamikusabb, magabiztosabb látszott. A konkurenciával kapcsolatos kérdésekben kiállt az Apple mellett, de nem volt az a hiszti, amit a Microsoft csinált a napokban. Tudta mit akar elmondani, és mit nem.

Cook viszonylag sokat beszélt a TV-ről és a viselhető eszközökről. Az Apple TV megjelenése óta igazán sikeres termék lett, és a cég is igen sok tapasztalatot szerzett a TV élményben. Egyelőre semmi többet nem mondott, csak annyit, hogy igazán érdekli őket a terület és van elképzelésük. Semmi részlet, csak nevetés a végén.

Az ún. wearable electronics (viselhető elektronika) terén megtudtuk, hogy Tim „azért hord szemüveget, mert nélküle nem lát”. A termékekről alapvetően pozitív gondolatai vannak. Amelyek egy dologra használhatóak (Nike Fuelband) jól működnek, a többi még gyenge. Rengeteg cég fogja keresni a kategória megoldását a szemüveg, óra vagy karkötő eszközökkel.

timcookinterju3

Arról, hogy az Apple dolgozik-e ilyesmin, nem mondott semmit. Azt azonban megtudhattuk, hogy Cook-nak a karkötő-karperec a legtermészetesebb, de a legfontosabb az, hogy rávegyék a felhasználókat a termék viselésére. Ez jó termékkel érhető el. A szemüveg ebből a szempontból is bonyolult termék, akik nem szemüvegesek, minek hordanák.

Talán a legérdekesebb része az interjúnak az volt, amikor a jövőbeli termékstratégiáról és vezetői stílusáról kérdezték Tim Cook-ot. A stílusát és feladatát gyorsan leszögezte. Minden a régi, azért van ott, hogy kiváló termékeket készítsenek és megtartsák az Apple jelenlegi értékeit.

Miért nincs többféle iPhone? Tim leszögezte, hogy eddig az EGY tökéletes készülék megalkotása volt a cél évről-évre, de nem zárkóznak el a gondolat elől a jövőben. Eddigi termékeknél bevált, – mint az iPod-ok, iPad-ek – mivel minden típus másra szolgált. A telefonoknál ez nem ilyen egyszerű. (Nyilván, ha szükségük lesz egy második típusra, csinálni fognak.)

A nagyobb képernyőre való izgulást Tim igen gyorsan leállította, mondván túl sok kompromisszummal járna. Szerintük a jelenlegi Retina kijelző a legjobb megoldás. Sokan kiemelték, én is kifogom:

  • Kara: What’s new in iOS?
  • Tim: Surprise is fun.
  • Kara: Is the iOS update dramatic?
  • Tim: Jony Ive is working on it.

Ezen kívül még rengeteg téma volt: riválisok, részvények, Android, adóügyek, cégvásárlások, Facebook, szoftverek és még sok más.

Itt a teljes interjút elolvashatjátok. Nem egyenértékű a videóval, de időtakarékosabb.

854 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás

Kommentelj!

Az email címet nem tesszük közzé.