Új MacBookok jövőre

Az iPhone és iPad paletta jövőjéről már írtunk a napokban, de nem esett szó az Apple számítógépes, tehát Mac részlegéről. Mit is tartogat a 2013-as év a prémium laptopok és asztali gépek világában?

A MacBook Pro és Air típusok között egyértelmű, hogy processzor illetve kijelező javításokat fognak bemutatni, terjesztik a Retina felbontást a vékonyabbik notebook felé is. Ezen kívül a 2013 júniusára  ígért termékek kívülről nem fognak jelentősen megváltozni.

Az ultrabookok a Windows és Linux rendszereken egyre inkább elterjedtek az elmúlt esztendőben, és jelenleg az Apple-nek nincsen rá válasza. Ugye, az ultrabookok, olyan pc-laptopok, amelyek általában erős processzorral, SSD-vel és egy nagyon vékony házzal vannak szerelve. Eddig ez a MacBook Air-re is igaz, de a probléma az árcédulánál kezdődik. A leggyengébb MacBook Air 330 ezer forintnál kezdődik, ami még csak a 11″-es modell. Ha a 13″-es nagyobb modellt még valamivel “turbózni” is akarjuk, akkor már félmilliós összegről beszélünk.

Éppen ezért lenne jó, ha igaznak bizonyulna az a, jelentés, miszerint a mostani modellek “jelentős” árcsökkentésen fognak átesni a tavasz folyamán. De jó is lenne….

17 millió. Ennyi Mac-et szállítana az Apple 2013-ban. Ki fogja megvenni, csak ez a kérdés. 2011-ben 12.88 millió, míg 2012 első három negyedévében 9,78 millió Mac-et adott el. Lehet, hogy ők már tudnak valamit a jövő évről.

Egy biztos, Mac szinten 2013 a „retinásodás”-ról fog szólni.

1009 Total Views 1 Views Today
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+

hozzászólás

Kommentelj!

Az email címet nem tesszük közzé.